10.rész: Mert másé a szívem

 

 

• És mégis miről meséljek én te neked. Menj, a bögyös macádhoz vissza engem pedig felejts el. – suttogtam neki mérgesen miközben próbáltam karjaiból kiszabadulni. Nem akartam kínos helyzetbe kerülni a főnök előtt és végképp nem akartam azt, hogy kirúgjanak az állásomból, mert szükségem van a pénzre.
• Nem tudlak. – hajolt felém, de elfordítottam az arcom.
• Nem úgy láttam az előbb oda kint. – korholtam le mintha még mindig lenne hozzá valami közöm. Nem már nincs vertem a falba bele képzeletbeli fejem. Mit kérem, számon tőle azt tesz, amit akar.
• Nem tudlak és nem is akarlak elfelejteni. Belátom hiba volt bántanom téged nem akartam bocsáss meg. Nem tudok lemondani a bulikról, mert nekem kellenek, hogy kiengedjem a gőzt. – mintha őszinte lett volna. Nem tudtam hinni neki. Nem tudom már melyik arca a valódi és melyik nem. Annyi féle módon viselkedett már velem. Nem tudom eldönteni mikor teljesen önmaga.
• Én elhiszem, de ez már nem az én problémám. Akkor kellett volna gondolkodnod. – vettem félvállról a dolgot.
• Bocsáss meg. – könyörgött. Egy percre megsajnáltam, ahogy ott állt előttem, mint egy szerencsétlen, meggyötört ember. Válaszokat akartam arra, hogy mit miért tett.
• Miért nem vittél magaddal a bulikra? Ha vittél volna, akkor nem itt tartanánk.
• Azért nem vittelek, mert nem akartam, hogy egy ilyen fiatal lánnyal lássanak, mint te. Nem tett volna jót a hírnevemnek. – néma csönd uralkodott közénk. El se akartam hinni, amit mondott. Elkezdtem szégyellni magam. Tudhattam volna. Hogy lehettem ilyen naiv. Honnan vettem azt az őrültséget, hogy én meg ő boldogságban fogunk élni ameddig meg nem halunk. Nem mesében élünk. A valóságban nem így megy. Én is ugyan olyan nyálas liba vagyok, mint a többi. Nem tudtam épp kéz-láb mondatott kinyögni magamból.
• Ja, hogy te szégyellsz engem. – dünnyögtem.
• Nem szégyellek téged. – mondta hadarva mintha próbálná menteni a menthetőt.
• De te szégyellsz engem. De az jó volt mikor meg tudtál kefélni? Ahhoz nem voltam túl fiatal mi? Tudod mit kár volt veled lefeküdni. Nem tudok jobbat kár volt téged megismerni. Egy rohadék vagy JiYong. Neked a hírnév fontosabb bármi másnál. Velem nem mersz mutatkozni, de egy kurvával igen. Tudod, mit legyél, boldog engem viszont felejtsél el. Ja és ha még egyszer elkezdesz ráncigálni, így mint az előbb akkor szólni fogok a rendőrségnek. Elegem van belőled. - ott hagytam és mentem kifelé mosolyt erőltetve arcomra, higgadtságot színlelve a rendeléseket felvenni. JiYong nem sokkal utánam visszament a lányhoz. Nem vette le rólam a tekintetét. Bárhová mentem éreztem, hogy kíséri lépteimet.

• Fizetnék. - emelte meg kezét. Oda mentem hozzájuk s láttam, hogy a lány sír.
• De JiYong én, szeretlek. - mondta neki a lány miközben könnyeivel küszködött. Nem sajnáltam hisz megérdemli, ahogy én is megérdemlem mostani sorsom.
• Mondtam baby csak egy éjszaka kellett. – mondta hidegen és szárazon miközben a pénztárcájában turkált.
• De miért? – kérdezte a lány hátha meggondolja magát vagy talán csak ő is értelmetlen választ várt értelmetlen kérdésére, aminek úgy is tudja a válaszát.
• Mert másé a szívem. - felnézet rám én pedig lesütöttem szemeim. Nem akartam, többet rá nézni. Undorodtam tőle és azon voltam, hogy minél jobban távol tartsam magamtól.
• Remélem jól érezték magukat és legközelebb is ellátogatnak hozzánk. – szóltam közbe, hogy a kínos csend ne váljon még kínosabbá.
• Én biztosan. - mosolygott rám gúnyosan JiYong.

Letelt a műszakom. Átöltöztem utcai viseltben majd a személyzeti ajtón távoztam. Ma is sikerült össze szednem egy igen tekintélyes borra valót. Már alig vártam, hogy haza érjek mikor egy fekete kocsi állt meg mellettem és beráncigált ajtaján. Nem tudtam visítani, mert befogta a számat.
• JiYong te megőrültél? Mondtam neked valamit. – üvöltöttem vele.
• Nem érdekel, mert csak téged akarlak.
• JiYong engedj el. – kiabáltam vele még jobban de tudtam tettem reménytelen hisz mindig az van amit ő akar.
• Nem. Nem foglak. - leengedtem az ablakot és elkezdtem üvölteni.
• SEGÍTSÉG EZ AZ ŐRÜLT EL AKAR RABOLNI. VALAKI SEGÍTSEN. KÉREM!!!!!!!!!!!
• Fejezd már be. - visszahúzott, de késő volt a rendőrök felfigyeltek ránk. Megállítottak és oda sétáltak hozzánk.
• Jó estét biztos úr.
• Jó estét önöknek is. Valami probléma van kisasszony?
• Igen. Ez az elmebeteg berángatott a kocsijába és el akar rabolni.
• Ne higgyenek neki. Egy kicsit részeg.
• Nem vagyok az. 
• Jó majd mindjárt megtudjuk. Kérem, fújjon bele a szondába. - bele fújtam és nem találták nyomát, hogy ittam e. - Uram kérem, szálljon ki a kocsiból. Velünk kell jönnie. Hölgyem maga pedig haza mehet, de előtte elkérném az adatait. - lerendeztünk mindent majd boldogan egy kicsit lelkiismeret fuldoklással mentem hazafelé.

9.rész: "Bocsáss meg, hogy hazudtam."

Sötétség lepi el a szobámat. Kapkodjuk, mindketten mohón a levegőt mintha attól félnénk, hogy nem sokára elfogy mind. Kimerülünk, és mindkettőnk homlokán gyöngyözik az izzadság. Lassan minden elhalkul. Lélegzettünk normalizálódik, testünk kezd megnyugodni. Csak egy valami nem a szívünk s vágyaink. Keressem kezeimmel arcát. Ő újra visszatér, ölelésembe majd megcsókolja gyengéden ajkaim. Most már nem fázok. Nincs miért fáznom hisz itt fekszik mellettem az, az ember, akire mindig is vágytam. Újra meg újra magával ragad és eljutunk az általam elképzelt hegycsúcson lévő gyönyör kastélyába. Már nincs körülötte kietlen szírt, mit a sötétség tart fogságában. Most már csak kiszámíthatatlan erdővel van körül véve. Az erdő mi eltakar minket, és ha elhagyjuk, kastélyunk eltakarja testünk egymás elől. Kétségbe esve rohanok, keresem, de nem találom. Nem, nem, nem. Nem szabad ilyenekre gondolnom. Nincs, elveszve hisz itt van velem és talán pár hónap múlva már örökre együtt leszünk.

Nagyon szeretem ezt a fiút és, hogy itt van, velem mindent felülmúl. Szeretem őt és vele akarok, lenni ameddig csak lehet. Ki akarok minden percet használni, hogy ő az enyém.
• Két nap múlva indulunk. - mondta JiYong mikor újra egymás mellett feküdtünk.
• Tessék??? - kérdeztem értetlenül.
• Három nap múlva ezt már nálam csináljuk. – simogatta meg arcomat.
• Bolond vagy.
• Te tettél azzá.
• Nem baj. JiYong…
• Mi az?
• Bocsáss meg, hogy hazudtam. Nem akartam, hogy haragudj rám.
• Pedig nagyon haragudtam. De mikor megláttam, hogy miket irkálsz nekem twitteren meglágyultam. Tudtam, hogy hazudsz, de kérlek, legközelebb ne tegyél ilyent. 
• Csak meg akartalak óvni. Nem akartam, hogy miattam kerülj bajba. Hisz még soha senki iránt nem éreztem, így mint irántad és meg akartalak védeni. Nem akartam, hogy tönkre menjél.
• Tudom. De már nagyfiú vagyok. – megcsókolt.
• Tisztában vagyok vele. Párszor már bebizonyítottad. - nevettem fel.
• Holnap pakolsz. 
• De hát azt mondtad két nap múlva megyünk.
• Igen, de előtte felviszlek Pestre. Elmegyünk egy úgy nevezett randira.
• JiYong szeretlek. Meddig maradhatok veled Koreába? 
• Ameddig csak akarsz, de szívem szerint nem engednélek haza. 

2 hónap múlva…

Egy perc csak ennyi kellett. Mindig mindenhez csak egy perc kell. Azt hittem, hogy minden máshogy lesz, de tévedtem.

Már 2 hónapja vagyok Szöulban JiYonggal és a dolgok kezdenek megváltozni. Eleinte még minden rendben volt és zavartalanul mentek az események már- már unalmas esték. Utóbbi hetekben kezdi ki mutatni foga fehérjét. Részegen jár, haza hajnalban nekem pedig fogalmam sincs, hogy mit kéne ilyenkor tennem. Nem visz el magával sehová és már alig foglalkozik velem. Tervezgettem már sokszor, hogy haza megyek, mert ebből nem kérek, de ahhoz meg túlságosan szeretem. Én idióta barom, hogy lehetek ennyire tudatlan liba. Hogy csavarhatott ennyire az úja körré egy fiú.

 Megint elment bulizni és én megint itthon maradtam egyedül. Kértem este, hogy menjünk el kettesbe, valahová de ő e helyett inkább elment. Vártam kétségbe esetten rá s alig bírtam aludni, mert aggódta, hogy valami baja fog esni. Reménytelenül hosszú éjszakám volt. Ültem az ágyamon és sírtam. Nem tudom tovább ezt csinálni. Képtelen vagyok rá. Ennek így nincs értelme.  Hajnalban tért haza szokás szerint nagy ricsajjal. Elé mentem a bejárati ajtóhoz.
• Hol voltál? - kérdeztem tőle halkan és nyugodttan.
• Mi közöd hozzá? Amúgy is mondtam, hogy bulizni megyek a srácokkal. – rám se nézett. Levegőnek nézett és dülöngélve ment bentebb a házba én pedig karba tett kézzel követtem.
• Részeg vagy.
• Mit csináljak, ha egy buliban alkohol is van? - most már kiabált.
• Talán nem kéne ennyit innod, hogy ilyen állapotba kerülj haza. – ordibáltam vele én is.
• Nem vagy az anyám.
• Nem a barátnőd lennék vagy mi a szösz, akit elhanyagolsz. – már majdnem sírtam, de még tartottam magam. Nem láthat gyengének. Ő nem.
• ELHANYAGOLAK???? Csak neked élek és te azt mondod, elhanyagollak?
• Igen mert így is van, alig foglakozol velem. Alig beszélgettünk már. Vagy részegen jössz haza vagy levegőnek nézel.
• Na, majd most. - közeledett felém. Megcsókolt, de nem engedtem neki. Próbáltam ellökni magamtól, de nem tudtam. Erősebb, mint én. Megrúgtam és végre elengedett. Meg akartam fordulni, de ő elkapta a karom. - Most mi bajod van? – kérdezte ártatlanul mintha valamit én rontottam volna el. Nem én vagyok a bűnös. Te vagy az. Érted élek és halok te pedig így bánsz velem.
• Az, hogy részeg vagy. Engedj el.
• Nem. - megint megrúgtam és most meg tudtam menekülni. Ezt jól párszor eljátszottuk, már akárhányszor lerészegedett, de most telt be a pohár. Faképnél hagytam és bezárkóztam a vendégszobába. Nem bújtam mellé az ágyba, nem kértem GD-ből. Önző ember. Csak magával foglalkozik. Egész éjszaka forgolódtam, de aludni nem tudtam. Próbáltam becsukni a szememet, de minden hiába.

 Délben mikor felkelt leültettem és elmagyaráztam neki a dolgokat. Beszéltem hozzá, de láttam rajta, hogy nem érdekli mondandóm. Olyan volt, mint egy élő halott
• JIYONG!!!!
• Ne kiabálj már. Szétszakad a fejem.
• De nem is figyeltél arra, amit eddig mondtam neked.
• Nem mert értelmetlen.
• Mi? Az, hogy fejezd be az e fajta életet, mert mindent tönkre teszel magad körül? Tönkre teszel engem is. Én, szeretlek, de nem bírom ezt már tovább. Nem normális ez a viselkedés. Felnőtt ember vagy. Úgy is kéne viselkedned.
• Nem te fogod megmondani mit, csináljak. - felállt. - Majd én eldöntöm mi a jó és mi nem számomra.
• És ez szerinted jó?
• Igen. Nekem jó. Nekem kell jónnak lenni nem neked. 
• De tönkre teszel. Nem bírom már sokáig.
• Akkor miért nem mész el? Mert, hogy én nem fogok változni az is biztos. Nekem tetszik az e fajta élet. - felrohantam közös szobánkba és elkezdtem csomagolni. Lementem bőröndömmel, de nem állított meg. Tényleg azt akarja, hogy hagyjam el. Hát tessék. Elmegyek. Kiléptem az ajtón és szívem újra ezer darabjára tört össze.

Elmentem egy szállodába. Pár napot akartam ott tölteni, de rá jöttem ez nehéz lesz. Nem tudok haza menni. Nincs elég pénzem a repülőjegyre. Itt maradtam egyedül. Mintha csapádba estem volna s kénytelen lennék arra várni, hogy valaki mentsen meg. Hívogatott párszor, de sose vettem fel. Nem érdekelt.

Pár hét múlva elmentem munkát keresni, hogy legyen, pénzem reméltem nem fogok örökre Koreában maradni. Viszonylag gyorsan találtam egy jól fizető állást. Egy étteremben kerestem a kenyerem, mint pincérnő. Egyik este egy szokatlan és váratlan vendég lépett be az étterem ajtaján. JiYong volt az egy nővel az oldalán. Mikor megláttam a szívem szakadt meg. Ilyen gyorsan elfelejtett? Ezek szerint. Nekem kellett oda mennem hozzájuk. Nem nagy örömmel mentem, de mentem.
• Jó estét kívánok! Üdvözöljük éttermükben önöket! Felvehettem a rendelésüket? – mondtam semleges hangon szokásos monológom miközben oda adtam az étlapom majd a jegyzettömböm felé hajolva folytattam.
• Jessica? Te mit keresel itt? – kérdezte kíváncsian.
• Ajánlhatok önöknek az étlapról?
• Kérdeztem valamit.
• Tehát még nem döntöttek később vissza jövök. - elmentem tőlük. Ez volt a legjobb megoldás. JiYongot levegőnek nézni. Utánam jött és berángatott az öltözőbe.
• Most pedig mindent elmesélsz…

8.rész: +18

 

 

 

 

Vége lett mindenek legnagyobb örömünkre. fellégezve hallgattuk végig a szózat ott majd sodródva az emberi árral vánszorogtunk ki a tornateremből. A fény vére elért minket s kiszabadultunk egymás által a sötétség út vesztőjéből. Most már boldogan élhetünk egymás mellett, nem törődve a körülöttünk lévő világgal. Eljött hozzám, és ha csak pár napra, de akkor is jó érzés, hogy itt van velem és foghatom a kezét, és hallhatom hangját. Verőfényesen süt a nap és minket vár oda kint a szabadban. Kézen fogva sétáltunk ki az iskola ajtaján és a nap sugaraival simogatta arcunkat. Gratulálva daloltak a szebbnél szebb madarak, hogy mi ketten újra egymásra találtunk.

Nem engedte el kezem. Továbbra is szorosan fogta mintha félne, hogy elragadnának tőle és akkor újra egymás nélkül kell lennünk. Egyenesen a kocsijához vezetett szüleim pedig jöttek utánunk. 
• JiYonggal jössz haza? - kérdezte apám.
• Ha lehet.
• Persze. Majd otthon találkozunk. Te, meg kérlek, vigyázzál vezetés közbe.
• Megígérem. – szalutált mire apám elkezdte forgatni a szemét. Elmentek majd mi is beültünk a kocsiba. Annyi kérdésem lett volna hozzá, de nem tudtam megszólalni. Csak néztem az utat és azon járt a fejem, hogy talán ez az egész megint csak pár napos lesz. Letelik, az ideje ő pedig újra el fog engem hagyni. - Valami baj van? – kérdezte mikor már fél úton jártunk. Nem nagyon beszélgettünk csak ültünk egymás mellett némán, mint két óvodás, akik szeretnének ismerkedni, de nem, tudják, hogy hol kezdjenek bele.
• Nem nincs. Csak nem értem, hogy kerültél ide és pont ma.
• Nagyon jó szüleid vannak.
• Ők mondták, hogy gyere hozzám? - kérdeztem felháborodva. Nem szólalt meg, hanem letért az útról és megállt egy erdőben.
• Nem írtam neked visszasajnálom. - fordult felém. -  De a szüleiddel nap, mint nap tartottam a kapcsolatot, mert tudni akartam mi van veled.
• Miért nem velem?
• Mert azt akartam, hogy sikerüljenek a vizsgáid és velem jöhess. Nem akartam, hogy azt hidd, ki akarok veled békülni, mert akkor a járt volna a fejedbe, hogy, hogy fogunk találkozni. – mi van? Ki akar magával vinni?
• Te el akarsz magaddal vinni? Koreába?
• Igen. 
• Köszönöm, köszönöm, köszönöm. - a nyakába ugrottam és puszikkal halmoztam el. Beültem ölébe és így még többet tudtam neki adni. Megcsókolt szenvedélyesen majd ajkai lustán játszottak az enyémmel. Megharaptam alsó ajkát.
• Áúúú ezt most miért?
• Ne lustálkodj. - megcsókolt újból és most már hevesebb volt. Elváltam tőle. - Nem lenne jobb haza menni?

• Nem. Én, most akarlak. – nyafogott, mint egy kisgyerek. Ez az visszatért JiYong. Elkezdtem mosolyogni.
• De itt meglátnak.
• Egy erdőben vagyunk. Naaaa… jó lesz, megígérem. – körbe néztem félénken. Nem akartam, hogy meglássanak, mert eléggé szégyellős vagyok, meg nem tartom jó dolognak, hogy ezt a szabadba csináljuk, ahol bármikor megláthatnak minket.
• Perverz vagy. – felsóhajtottam megadóan. Legyen. Kell egy kis izgalom az életembe.
• Tudom. - megcsókolt és kezével a szoknyám szélét piszkálta. Felhúzta és kezével simogatni kezdte combomat. - Szólj, ha nem akarod nem erőltettem rád. - hagyta abba csókunkat.
• Akarom. - egy mosoly hagyta el a száját majd újra megcsókolt. Fentebb csúszott a keze és egy kicsit emelt rajtam, hogy le tudja rólam húzni a bugyimat. Nem hagyta abba csókunkat miközben nagy nehezen le tudta rólam szedni. Elég szűkösen voltunk, de ez tette izgatóbbá a dolgot. Visszatett ölébe. Levettem róla ingjét és mellkasát kezdtem el csókolgatni, közben pedig kezem övérre vándorolt. Ki csatoltam majd lehúztam sliccét és felemelte magát, hogy nadrágját és bokszerét valamennyire lebírjam húzni. Majd magára ültetett. Felnyögtem.
• Fáj?
• Nem. – próbáltam fájdalmammal nem törődni.
• Már megint hazudsz.
• Csak egy kicsit fáj.
• Gyere, segítek. – megpuszilta orrom s elkezdett szépen lassan mozgatni magán majd mikor már érezte, hogy lehet most már jobban is a tempón egyre jobban növelt. Erőssebben, gyorsabban akartam.
• Kérlek… csak egy picit erőssebben. - nem nagyon kellett neki könyörögni. Erősebbeket döfött . - JiYong… ahh… abba … ne … merd hagyni.
• Nem … áll... szándékomban. - elélveztünk mind a ketten én pedig a mellkasára hajtottam a fejem. - Megbántad?
• Nem. Nem bántam meg. Nagyon jó volt.
• Köszönöm. - megcsókolt. - De legközelebb nem ennyi lesz. Ennyivel nem fogod megúszni. Ezt pedig megtartom. - emelte fel a bugyim diadal ittas mosollyal.
• Hééé az az enyém.
• Már nem.
• De perverz vagy.
• Tisztában vagyok vele. - és megint az arcára vágott egy huncut mosolyt.

Az egész helyzet annyira mámorító volt. Nem volt túl romantikus a helyszín, de valamiért különlegesnek találtam. Szerettem volna ezt a férfit még többször és többször boldoggá tenni valamint minden egyes alkalommal újabb részt magamból neki adni. Nem akarok többet szomorú lenni. Nem akarok benne csalódni soha se és legjobban azt akarom, hogy ne kelljen újra át élnem vele kapcsolatosan azt, amit az utóbbi öt hónapban. Bárcsak meg tudnám állítani az időt. Olyan jó lenne ha örökké élhetnénk és más se kéne tennünk csak egymást szeretni és tisztelni.

7.rész: " Szenvedtem és gyötrődtem."

5 hónap múlva…..
 

Sikeresen leérettségiztem és számomra ez egy kisebb csoda volt. Az utóbbi öt hónapom nem volt fenékig tejfel. Alig aludtam valamit és emiatt sokat is fogytam. Mi volt az oka? JiYong. Éjjel nappal csak ő rá gondoltam. Vajon most mit csinálhat, kivel lehet? Olyan volt ő nekem, mint egy elpusztíthatatlan kór. Csak őt akartam senki mást. Mintha valami féle drog lenne és próbálnék róla leszokni. Szenvedtem és gyötrődtem. Átkoztam a napot mikor megismertem. Nem láttam már az élet szép dolgait csak a sötét kiábrándult jövőmet. A jövőt melyben egyedül fogok élni elzárkózva mindenkitől. Nem fogok többé szerelmes lenni. Nem fogom kívánni azt, aki engem, szeret, mert csak is egy ember fog számítani számomra mindörökké. Ez az ember pedig JiYong.

Vissza akartam menni Koreába csak, hogy vele találkozhassak. Újra látni akartam, huncut kisfiús arcát. Twitteren is kerestem, de sosem írt vissza. Ennyire megbántottam?  Írtam neki, hogy JiYong nagyon sajnálom, ne haragudj rám, kérlek, írj vissza, mert hiányzol, de válasz sosem jött. Kezdtem reményem és hittem elveszíteni, hogy újra karjaiban lehetek. Szerencsétlenek éreztem magam és tudtam jól, hogy az is vagyok. Már nem mosolyogtam és nem is nevettem. Olyan voltam, mint egy élő halott. Jártam, néha-néha meg-megszólaltam, de ezen kívül más kapcsolatot nem teremtettem a külvilággal. Újra látni akartam. Youtubeon is csak őt néztem. A koncert felvételeket, amin nem látszott szomorúnak és a videoklipjeit. Kutattam a neten hírekre utána, de nem volt róla semmi. Nem volt olyan aktív ember, mint volt. Szíven ütötte, amit műveltem vele? Talán. De ezt már sose fogom megtudni.
• Gyere Jessi elkésünk a bizonyítványosztásról.

• Megyek már.

Nem volt nagy szám az egész. Az iskola ünnepi viseletében pompázott ünnepelve diákjait, de ezt rajtam kívül senki nem vette észre. Én is ünneplőbe öltöttem meggyötört testem se lelkem, és az agyam nem tudta át venni ezt a stílust. Egyedül én voltam a gyász színeiben. Mindenki más színes ruhában ünnepelte azt, hogy egy évet újra elbúcsúztattunk. Senki se figyelt a tanárra, hogy mit mond csak egymással társalogtak és mindenki elmesélte a másiknak, hogy mit csinált eddig. Ha mi ezt tettük volna Koreába. Eljátszottam a gondolattal, hogy egyenként felpofozok mindenkit mikor a nevemet hallottam a tanárok felől. Kimentem hát hozzájuk és három oklevelet kaptam. Tanulmányaim, példamutató magatartás és kiváló érettségimért. Visszamentem oda ahol eddig álltam és mikor oda értem meglepődve kellett néznem, hogy JiYong áll a helyemen, virággal a kezében.
• Gratulálok az érettségihez. – nyújtotta felém a csokrot. Mindenki elhallgatott, ahogy elkezdett beszélni és minket néztek feszülten.
• Kö-kö-köszönöm. – dadogtam és elvettem tőle a virágot. Éreztem nem sok kell már ahhoz, hogy elsírjam magam.
• Na, most miért dadogsz?- huncut mosoly jelent meg az arcán.
• Hiányoztál.
• Te is nekem baby. A faszomat ezekbe a rohadékokba én a csajommal akarok lenni és azzal is leszek. - oda jött felkapott és megcsókolt. Volt, aki éljenzett és voltak lányok, akik azt kiabálták, hogy kurva. Nem foglalkoztam velük. GD-vel akartam lenni és végre meg is kaptam. Olyan volt ez, mint egy álom és féltem mi lesz, ha fel kellek. Minden olyan lesz, mint volt. - Gyere, menjünk el innen.
• De meg kell várni a végét. 
• Nélküled is meg lesz. Gyere. – kezdett el a sorból kifelé húzzni.
• Most kaptam oklevelet, mert példamutató magatartásom van.
• A francba. Van ám kifogásod. Jó megvárjuk a végét, de ezért majd kiengesztelsz. - megint az a huncut mosoly, de nem bántam. Fő, hogy itt van velem.