7.rész: " Szenvedtem és gyötrődtem."

5 hónap múlva…..
 

Sikeresen leérettségiztem és számomra ez egy kisebb csoda volt. Az utóbbi öt hónapom nem volt fenékig tejfel. Alig aludtam valamit és emiatt sokat is fogytam. Mi volt az oka? JiYong. Éjjel nappal csak ő rá gondoltam. Vajon most mit csinálhat, kivel lehet? Olyan volt ő nekem, mint egy elpusztíthatatlan kór. Csak őt akartam senki mást. Mintha valami féle drog lenne és próbálnék róla leszokni. Szenvedtem és gyötrődtem. Átkoztam a napot mikor megismertem. Nem láttam már az élet szép dolgait csak a sötét kiábrándult jövőmet. A jövőt melyben egyedül fogok élni elzárkózva mindenkitől. Nem fogok többé szerelmes lenni. Nem fogom kívánni azt, aki engem, szeret, mert csak is egy ember fog számítani számomra mindörökké. Ez az ember pedig JiYong.

Vissza akartam menni Koreába csak, hogy vele találkozhassak. Újra látni akartam, huncut kisfiús arcát. Twitteren is kerestem, de sosem írt vissza. Ennyire megbántottam?  Írtam neki, hogy JiYong nagyon sajnálom, ne haragudj rám, kérlek, írj vissza, mert hiányzol, de válasz sosem jött. Kezdtem reményem és hittem elveszíteni, hogy újra karjaiban lehetek. Szerencsétlenek éreztem magam és tudtam jól, hogy az is vagyok. Már nem mosolyogtam és nem is nevettem. Olyan voltam, mint egy élő halott. Jártam, néha-néha meg-megszólaltam, de ezen kívül más kapcsolatot nem teremtettem a külvilággal. Újra látni akartam. Youtubeon is csak őt néztem. A koncert felvételeket, amin nem látszott szomorúnak és a videoklipjeit. Kutattam a neten hírekre utána, de nem volt róla semmi. Nem volt olyan aktív ember, mint volt. Szíven ütötte, amit műveltem vele? Talán. De ezt már sose fogom megtudni.
• Gyere Jessi elkésünk a bizonyítványosztásról.

• Megyek már.

Nem volt nagy szám az egész. Az iskola ünnepi viseletében pompázott ünnepelve diákjait, de ezt rajtam kívül senki nem vette észre. Én is ünneplőbe öltöttem meggyötört testem se lelkem, és az agyam nem tudta át venni ezt a stílust. Egyedül én voltam a gyász színeiben. Mindenki más színes ruhában ünnepelte azt, hogy egy évet újra elbúcsúztattunk. Senki se figyelt a tanárra, hogy mit mond csak egymással társalogtak és mindenki elmesélte a másiknak, hogy mit csinált eddig. Ha mi ezt tettük volna Koreába. Eljátszottam a gondolattal, hogy egyenként felpofozok mindenkit mikor a nevemet hallottam a tanárok felől. Kimentem hát hozzájuk és három oklevelet kaptam. Tanulmányaim, példamutató magatartás és kiváló érettségimért. Visszamentem oda ahol eddig álltam és mikor oda értem meglepődve kellett néznem, hogy JiYong áll a helyemen, virággal a kezében.
• Gratulálok az érettségihez. – nyújtotta felém a csokrot. Mindenki elhallgatott, ahogy elkezdett beszélni és minket néztek feszülten.
• Kö-kö-köszönöm. – dadogtam és elvettem tőle a virágot. Éreztem nem sok kell már ahhoz, hogy elsírjam magam.
• Na, most miért dadogsz?- huncut mosoly jelent meg az arcán.
• Hiányoztál.
• Te is nekem baby. A faszomat ezekbe a rohadékokba én a csajommal akarok lenni és azzal is leszek. - oda jött felkapott és megcsókolt. Volt, aki éljenzett és voltak lányok, akik azt kiabálták, hogy kurva. Nem foglalkoztam velük. GD-vel akartam lenni és végre meg is kaptam. Olyan volt ez, mint egy álom és féltem mi lesz, ha fel kellek. Minden olyan lesz, mint volt. - Gyere, menjünk el innen.
• De meg kell várni a végét. 
• Nélküled is meg lesz. Gyere. – kezdett el a sorból kifelé húzzni.
• Most kaptam oklevelet, mert példamutató magatartásom van.
• A francba. Van ám kifogásod. Jó megvárjuk a végét, de ezért majd kiengesztelsz. - megint az a huncut mosoly, de nem bántam. Fő, hogy itt van velem.