4.rész: "Tudnod kell valamit."

• Nem nagyon tudok rajtad kiigazodni. – nézett rám értetlenül.
• Nem baj. Csak mond el mi a szándékod velem?
• Neked velem. Tetszem neked? - ez hülye kérdés volt. Még szép. - Mert te nekem nagyon.
• De miért?
• A szemed. Gyönyörű szép. És ahogy viselkedsz az emberekkel. Kedves vagy. És mellesleg szép is. De meg akarom tudni, hogy én tetszem e neked. - bólintottam.
• Csak…
• Mi csak? - kérdezte.
• Semmi. - újra megcsókoltam, de eltolt magától.
• Kíváncsi vagyok rá, hogy mi az a csak.
• Csak nem tudom, mit akarsz tőlem.
• Mindent. Nem egy éjszakára kellesz, ha ezt kérdezed. – haboztam majd végül úgy döntöttem elmondom, mi nyomja szívemet.
• Ettől féltem. Te el fogsz menni nem sokára én pedig itt, maradok egyedül. Nagyon fogsz hiányozni és ebbe bele fogok betegedni. Nem akarom, hogy elmenj. – tördeltem a kezeim. Talán azért érzek így iránta, mert egy ő darab Korea. Visszavágyom abba az országba és talán ezért ragaszkodom ennyire hozzá. Azt hiszem, hogy ez által, hogy mellette vagyok újra otthon érezhettem magam kiszakadva ebből a kiábrándult országból ahol nem található semmi más csak gyűlölet.

 • Ennyire megszerettél? Hisz még csak ma kezdtünk el beszélgetni.
• Igen megszerettelek. Megszerettelek, mert nekem olyan fiú kell, aki olyan, mint te. Aki megnevetett, hogyha szomorú vagyok, és aki nem játssza az agyát, hogy mennyire szeretlek és sopánkodik, hogy nem lehet velem. Nekem te kellesz. Te, aki bele vág a dolgok közepébe. Nem vár a holnapra, hogy majd holnap megfogom a kezét. Egy kis fiú veszet el benned. Pajkos és szemtelenül pimasz vagy. Szeretlek JiYong. Te kellesz nekem. Remélem majd az idő múlásával meg fogjuk egymást jobban ismerni, de nekem ennél több nem kell, mint amennyit már tudok rólad. – hopp megint egy újabb őszinteségi roham. Ez is igaz. Valójában ezt is érzem iránta.
• Elmegyek, de nem foglak elhagyni megígérem. - megcsókolt és keze végig futott combomon.
• Mit csinálsz? - kérdeztem miközben csókolt.
• Kényeztetni akarlak.
• Most? - kérdeztem csodálkozva.
• Igen. Mert mikor kéne?
• De bármikor benyithatnak. – néztem az ajtó felé.
• Nem fognak. Gyere ide. - lefektettet majd szájával újra birtokba vette a számat. Keze kalandnak indult, de megállítottam mielőtt bármimhez hozzá nyúlhatott volna. 
• JiYong….
• Mondjad. Nem tetszik?
• Tudnod kell valamit.
• Mi az?
• Szégyellem magam miatta, mert hát csak 18 éves vagyok és ...
• Na, mondjad. Nem fogok nevetni.
• Nem voltam még fiúval soha életemben. - felcsillant a szeme.
• Én meg szűz lánnyal. – mondta lelkesen.
• Elmehetsz a fenébe. Én itt elmondom legféltettebb tikomat te meg... - csapkodtam és röhögtem, rajta mert azt hittem viccel, de végül komoly pofát vágott. - Ohh… te nem viccelsz.
• Nem. Mindig is az idősebb nőkre buktam. Csak 22 éves koromban kezdtem el a velem, egy korú lányokkal foglalkozni, de abban már nem voltak szűz lánykák.
• Na, látod ezért nem kéne most meg tenni. És idősebb nőkkel? Hány éves korodtól? És milyen időseket? Ugye nem valami öreg mamákat…
• Bolond vagy. 18 éves voltam és egy 26 éves nővel feküdtem le először. Már akkor se tudtak nekem ellen állni a nők. - egy diadal ittas mosoly jelent meg az arcán.
• Te beteg vagy. De akkor se kéne most. Meg nem túl korai?
• Nem és szerintem meg most kéne, mert nem bírom tovább. - felállt oda sétált a hifimhez és zenét kapcsolt be rajta. Majd visszajött hozzám és meg tettük. Először gyengéd volt és úgy bánt velem, mint egy hímes tojással majd mikor érezte, hogy végre utat tört magának egyre gyorsabb és szenvedélyesebb lett. Nem tiltakoztam. Nem mondtam neki, hogy álljon meg, mert fáj. Nem szóltam csak élveztem, ahogy elönt a boldogság és egész valómat tölti meg saját lényével. 7 évvel öregebb nálam, de nem érdekel. Nem foglalkozok vele. Kell nekem és én is neki. Remélem, még sokáig együtt leszünk. Nem akarok többet egy JiYong nélküli világban élni. Pedig fogok és szenvedni fogok. Látom sötét jövőmet magam előtt. Boldogtalan fogok lenni, mert neki muszáj lesz haza mennie. Egymás mellé feküdtünk. Magához szorított és apró csókokkal halmozta el arcomat. - Remélem nem voltam túl durva.
• Nem voltál az. - csókoltam meg. - Nagyon tetszett.
• Reméltem is. Mennyi az idő? – kérdezte miközben fejét a mellkasomra tette.
• 6 óra. – néztem az előttem lévő faliórára
• A francba elkéssem. – felpattant.
• Honnan?
• Próba. - öltözködni kezdett. - Ne haragudj kicsim. – megcsókolt. -  Maradni akarok, de mennem kell, mert ki fognak nyírni és akkor nem tudlak kényeztetni tovább.
• Menjél. Menned kell. Holnap találkozunk?
• Még szép. – megcsókolt újra és kiment az ajtón én pedig magányosan feküdtem tovább ágyamban.

Nem tudtam egész éjszaka aludni. Csak ő járt a fejemben. Mi lesz velem nélküle? Nem fogom túl élni, hogy alig leszünk együtt. Talán túl naiv vagyok és nem kellett volna ezt csinálnom. Lehet, hogy csak ennyire kellettem neki. Sőt biztos vagyok benne. Felelőtlen vagyok. De a szívem mélyén tudom, hogy előbb utóbb úgy is megtettem volna vele. Vártam a holnapot, hogy végre láthassam, hogy újra vele legyek. Egyedül vagyok ott ahol még nem rég velem volt. Fázom így. Fázik a lelkem, hogy egyedül kell lennie ahelyett, hogy szerelmével lenne. Túl korai kimondani, de akkor is szeretlek GD. Szeretlek. Naiv kislány vagyok, még tudom és lehet, hogy ez csak egy fellángolás, amit később biztos meg fogok bánni, de akkor is szeretlek. 

Másnap mikor az iskola felé tartottam alig bírtam magammal. Már csak pár méter és újra láthatom. Meg állt mellettem egy fekete kocsi és rögtön tudtam kié.
• Elvihetlek? - kérdezte GD.
• Persze. - beszálltam mellé, de nem mertem hozzá szólni. Úgy viselkedtem, mint egy bogaras 6 éves kislány. Hogyne viselkedtem volna úgy mivel számomra fontos ez a fiú és nem akartam elriasztani a gyerekes hülyeségeimmel. S talán egy kicsit szégyelltem magam a tegnapi miatt.
• Jól aludtál? - kérdezte és kezét a sebváltóról a lábamra tette.
• Igen jól aludtam. És te?
• Én nem. Nem voltál mellettem. Hiányoztál.
• Te is nekem.
• Remélem azért tetszett a tegnapi kis ottlétünk. 
• Igen JiYong nagyon tetszett.
• Meg szeretném ismételni.
• Most? - megdöbbentem.
• Nem te buta. - felnevetett hangosan majd leparkolt. Megcsókolt. - Ne felejtsd, el én nagyon szeretlek.
• Nem fogom. - csak rám mosolygott majd kiszálltunk a kocsiból. Az összes iskolatársam, aki arra járt csak leset minket. Kézen fogva egymást átkarolva lépkedtünk a csúszós úton az iskola felé.