9.rész: "Bocsáss meg, hogy hazudtam."

Sötétség lepi el a szobámat. Kapkodjuk, mindketten mohón a levegőt mintha attól félnénk, hogy nem sokára elfogy mind. Kimerülünk, és mindkettőnk homlokán gyöngyözik az izzadság. Lassan minden elhalkul. Lélegzettünk normalizálódik, testünk kezd megnyugodni. Csak egy valami nem a szívünk s vágyaink. Keressem kezeimmel arcát. Ő újra visszatér, ölelésembe majd megcsókolja gyengéden ajkaim. Most már nem fázok. Nincs miért fáznom hisz itt fekszik mellettem az, az ember, akire mindig is vágytam. Újra meg újra magával ragad és eljutunk az általam elképzelt hegycsúcson lévő gyönyör kastélyába. Már nincs körülötte kietlen szírt, mit a sötétség tart fogságában. Most már csak kiszámíthatatlan erdővel van körül véve. Az erdő mi eltakar minket, és ha elhagyjuk, kastélyunk eltakarja testünk egymás elől. Kétségbe esve rohanok, keresem, de nem találom. Nem, nem, nem. Nem szabad ilyenekre gondolnom. Nincs, elveszve hisz itt van velem és talán pár hónap múlva már örökre együtt leszünk.

Nagyon szeretem ezt a fiút és, hogy itt van, velem mindent felülmúl. Szeretem őt és vele akarok, lenni ameddig csak lehet. Ki akarok minden percet használni, hogy ő az enyém.
• Két nap múlva indulunk. - mondta JiYong mikor újra egymás mellett feküdtünk.
• Tessék??? - kérdeztem értetlenül.
• Három nap múlva ezt már nálam csináljuk. – simogatta meg arcomat.
• Bolond vagy.
• Te tettél azzá.
• Nem baj. JiYong…
• Mi az?
• Bocsáss meg, hogy hazudtam. Nem akartam, hogy haragudj rám.
• Pedig nagyon haragudtam. De mikor megláttam, hogy miket irkálsz nekem twitteren meglágyultam. Tudtam, hogy hazudsz, de kérlek, legközelebb ne tegyél ilyent. 
• Csak meg akartalak óvni. Nem akartam, hogy miattam kerülj bajba. Hisz még soha senki iránt nem éreztem, így mint irántad és meg akartalak védeni. Nem akartam, hogy tönkre menjél.
• Tudom. De már nagyfiú vagyok. – megcsókolt.
• Tisztában vagyok vele. Párszor már bebizonyítottad. - nevettem fel.
• Holnap pakolsz. 
• De hát azt mondtad két nap múlva megyünk.
• Igen, de előtte felviszlek Pestre. Elmegyünk egy úgy nevezett randira.
• JiYong szeretlek. Meddig maradhatok veled Koreába? 
• Ameddig csak akarsz, de szívem szerint nem engednélek haza. 

2 hónap múlva…

Egy perc csak ennyi kellett. Mindig mindenhez csak egy perc kell. Azt hittem, hogy minden máshogy lesz, de tévedtem.

Már 2 hónapja vagyok Szöulban JiYonggal és a dolgok kezdenek megváltozni. Eleinte még minden rendben volt és zavartalanul mentek az események már- már unalmas esték. Utóbbi hetekben kezdi ki mutatni foga fehérjét. Részegen jár, haza hajnalban nekem pedig fogalmam sincs, hogy mit kéne ilyenkor tennem. Nem visz el magával sehová és már alig foglalkozik velem. Tervezgettem már sokszor, hogy haza megyek, mert ebből nem kérek, de ahhoz meg túlságosan szeretem. Én idióta barom, hogy lehetek ennyire tudatlan liba. Hogy csavarhatott ennyire az úja körré egy fiú.

 Megint elment bulizni és én megint itthon maradtam egyedül. Kértem este, hogy menjünk el kettesbe, valahová de ő e helyett inkább elment. Vártam kétségbe esetten rá s alig bírtam aludni, mert aggódta, hogy valami baja fog esni. Reménytelenül hosszú éjszakám volt. Ültem az ágyamon és sírtam. Nem tudom tovább ezt csinálni. Képtelen vagyok rá. Ennek így nincs értelme.  Hajnalban tért haza szokás szerint nagy ricsajjal. Elé mentem a bejárati ajtóhoz.
• Hol voltál? - kérdeztem tőle halkan és nyugodttan.
• Mi közöd hozzá? Amúgy is mondtam, hogy bulizni megyek a srácokkal. – rám se nézett. Levegőnek nézett és dülöngélve ment bentebb a házba én pedig karba tett kézzel követtem.
• Részeg vagy.
• Mit csináljak, ha egy buliban alkohol is van? - most már kiabált.
• Talán nem kéne ennyit innod, hogy ilyen állapotba kerülj haza. – ordibáltam vele én is.
• Nem vagy az anyám.
• Nem a barátnőd lennék vagy mi a szösz, akit elhanyagolsz. – már majdnem sírtam, de még tartottam magam. Nem láthat gyengének. Ő nem.
• ELHANYAGOLAK???? Csak neked élek és te azt mondod, elhanyagollak?
• Igen mert így is van, alig foglakozol velem. Alig beszélgettünk már. Vagy részegen jössz haza vagy levegőnek nézel.
• Na, majd most. - közeledett felém. Megcsókolt, de nem engedtem neki. Próbáltam ellökni magamtól, de nem tudtam. Erősebb, mint én. Megrúgtam és végre elengedett. Meg akartam fordulni, de ő elkapta a karom. - Most mi bajod van? – kérdezte ártatlanul mintha valamit én rontottam volna el. Nem én vagyok a bűnös. Te vagy az. Érted élek és halok te pedig így bánsz velem.
• Az, hogy részeg vagy. Engedj el.
• Nem. - megint megrúgtam és most meg tudtam menekülni. Ezt jól párszor eljátszottuk, már akárhányszor lerészegedett, de most telt be a pohár. Faképnél hagytam és bezárkóztam a vendégszobába. Nem bújtam mellé az ágyba, nem kértem GD-ből. Önző ember. Csak magával foglalkozik. Egész éjszaka forgolódtam, de aludni nem tudtam. Próbáltam becsukni a szememet, de minden hiába.

 Délben mikor felkelt leültettem és elmagyaráztam neki a dolgokat. Beszéltem hozzá, de láttam rajta, hogy nem érdekli mondandóm. Olyan volt, mint egy élő halott
• JIYONG!!!!
• Ne kiabálj már. Szétszakad a fejem.
• De nem is figyeltél arra, amit eddig mondtam neked.
• Nem mert értelmetlen.
• Mi? Az, hogy fejezd be az e fajta életet, mert mindent tönkre teszel magad körül? Tönkre teszel engem is. Én, szeretlek, de nem bírom ezt már tovább. Nem normális ez a viselkedés. Felnőtt ember vagy. Úgy is kéne viselkedned.
• Nem te fogod megmondani mit, csináljak. - felállt. - Majd én eldöntöm mi a jó és mi nem számomra.
• És ez szerinted jó?
• Igen. Nekem jó. Nekem kell jónnak lenni nem neked. 
• De tönkre teszel. Nem bírom már sokáig.
• Akkor miért nem mész el? Mert, hogy én nem fogok változni az is biztos. Nekem tetszik az e fajta élet. - felrohantam közös szobánkba és elkezdtem csomagolni. Lementem bőröndömmel, de nem állított meg. Tényleg azt akarja, hogy hagyjam el. Hát tessék. Elmegyek. Kiléptem az ajtón és szívem újra ezer darabjára tört össze.

Elmentem egy szállodába. Pár napot akartam ott tölteni, de rá jöttem ez nehéz lesz. Nem tudok haza menni. Nincs elég pénzem a repülőjegyre. Itt maradtam egyedül. Mintha csapádba estem volna s kénytelen lennék arra várni, hogy valaki mentsen meg. Hívogatott párszor, de sose vettem fel. Nem érdekelt.

Pár hét múlva elmentem munkát keresni, hogy legyen, pénzem reméltem nem fogok örökre Koreában maradni. Viszonylag gyorsan találtam egy jól fizető állást. Egy étteremben kerestem a kenyerem, mint pincérnő. Egyik este egy szokatlan és váratlan vendég lépett be az étterem ajtaján. JiYong volt az egy nővel az oldalán. Mikor megláttam a szívem szakadt meg. Ilyen gyorsan elfelejtett? Ezek szerint. Nekem kellett oda mennem hozzájuk. Nem nagy örömmel mentem, de mentem.
• Jó estét kívánok! Üdvözöljük éttermükben önöket! Felvehettem a rendelésüket? – mondtam semleges hangon szokásos monológom miközben oda adtam az étlapom majd a jegyzettömböm felé hajolva folytattam.
• Jessica? Te mit keresel itt? – kérdezte kíváncsian.
• Ajánlhatok önöknek az étlapról?
• Kérdeztem valamit.
• Tehát még nem döntöttek később vissza jövök. - elmentem tőlük. Ez volt a legjobb megoldás. JiYongot levegőnek nézni. Utánam jött és berángatott az öltözőbe.
• Most pedig mindent elmesélsz…